„Úgy élni az életet, akár egy műalkotást, azt hinni, hogy az ember saját életéből a „kulturális megformálás” (Bildung) révén egyfajta műalkotást hozhat létre.” – írja Hannah Arendt Rahel Varnhagen – Egy német zsidó nő élete a romantika korából című, elsőként 1959-ben kiadott biográfiájának előszavában annak kapcsán, hogy a romantika korának berlini szalonéletében milyen életfelfogás vagy tévedés is uralkodott. Ha műalkotásként értelmezzük az emberi létezést, egy felépített személyiséget mint megkonstruált valóságot, annak múlandóságának elkerülhetetlensége Arendt-et idézve „cselekvései által maradhat csak fenn”. Rahel levelezései és naplófeljegyzései tekinthetők-e ennek a maradandóságra való törekvés bizonyítékainak? A biográfia mint műalkotás milyen időtlen attribútumokat és reflexiókat hordozhat? Elemzésemben a mű és idő viszonyán keresztül mű és alkotó viszonyát is vizsgálom, ugyanis a megírás egy hosszú alkotói folyamatot ölelt fel: az első 11 fejezet még 1933 előtt elkészült, míg az utolsó két fejezet megírása 1938 körülre tehető, vagyis több mint húsz évvel a hivatalos kiadás előtt. Így arra a kérdésre is keresem a választ, hogy fedezhetünk-e fel valamiféle törést e két, időben egymástól távol keletkezett részben, annak írásmódjának, hangvételének, nyelvi eszközeinek vagy a főszereplő, Rahel karakterbeli fejlődésének vonatkozásában?