Előadásom tárgya az esztétika autonómiájának történetéből kiragadott specifikus probléma, amely eredendően Hegel esztétikájából származik, vagyis a műalkotásban a szépség és az igazság sajátos viszonyára irányuló kérdésfelvetés, amely a művészet ontológiai felértékelésében bontakozott ki. Ugyanis, Hegel volt az első olyan gondolkodó, aki a műalkotást összefüggésbe hozta az igazsággal, amikor úgy definiálta a szépség fogalmát, mint „az eszme érzéki látszása”, tehát eredendően összefügg egyfajta igazsággal. A szépség látszásként [Scheinen] való értelmezését Heidegger művészetfilozófiájában is megtaláljuk, aki úgy értelmezte a szépség fogalmát, mint ami átragyog, átfénylik a műalkotáson abban a pillanatban, amikor a lét igazsága az alkotás révén műalkotássá válik. Heidegger tehát nem destruálja a szépség fogalmát, hanem ugyanúgy a műalkotás létének szerves részeket értelmezi, tehát nála a szépség is egyfajta ontológiai fogalom. Végsősoron Hegel és Heidegger szépségfelfogásának szemléltetésével szeretném felvetni annak kérdését, hogy végtére is van-e létjogosultsága a szép fogalmának az esztétikai gondolkodásban, és mindez milyen hatással van a művészetről való gondolkodás mikéntjére.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.