A posztdramatikus színházi előadásokban számtalanszor bukkannak fel szokatlan, megváltozott képességekkel rendelkező testek, értelmi vagy fizikai fogyatékossággal élő személyek. Színpadra állításuk mögött többféle ok állhat: míg például a Baltazár Színház azt szeretné, ha színészeit nem „ahhoz képest” ítélnék meg, és a fogyatékossággal élők integrációját segítené elő elsősorban, addig más társulatok éppen a különbözőt, a zsigerileg ható erőt keresik ilyenkor.

Mit tud kezdeni a színikritika ezekkel az előadásokkal? Hogyan elemezheti, értékelheti a színészi játékot, ha túl szeretne lépni a kedves szánakozáson és a céltalanul körülíró megfogalmazásokon? Tervezett előadásomban különböző színház elméleteket és színikritikáról írt elméleti munkákat elemzek aszerint, hogy milyen szempontokat vetnek fel a színészi játék, azon belül is a fogyatékossággal élő színészek játékának a leírására. Az egyes megközelítéseket Jérôme Bel Sérült Színház (Disabled Theater, 2012) című előadásán teszem próbára.