A Das Problem der Form in der bildenden Kunst (1893) a századforduló szobrásztechnikai és művészetelméleti bestsellere volt. Az előadásban ennek a könyvnek egyetlen aspektusára koncentrálok; a benne megfogalmazott perspektíva kritikára. Hildebrand a perspektívatan ellenében fogalmazta meg az optikus és haptikus (taktilis) látás kettős rendszerét. A távoli (optikus) nézet érzékelése párhuzamos, mozdulatlan szempárt feltételez és egyetlen síkba
visszahúzódó képet ad Hildebrand szerint, vagyis csak a közelnézetben jelennek meg a tárgyak igazán háromdimenziós, plasztikus formákként. Más szavakkal, a közelnézet (haptikus nézet) és a távoli nézet között nem a látószög tesz különbséget, ahogy azt a perspektíva ajánlja, a szem aktivitása a felelős egy tárgy közeli és távoli képének különbségéért, és a tér azáltal mutatkozik meg, hogy az alak domborúságát a mozgó szem detektálni képes. A forma problémájában tehát átkerül a hangsúly a mélység matematikai logikát követő megismeréséről a tér kinetikus tapasztalatára, de a taktilis térjelölés önmagában nem írja felül a karteziánus modelleket, hiszen a binokuláris látással és a szemmozgás téralakító szerepével Descartes is számol, ezért előadásomban amellett fogok
érvelni, hogy Hildebrand husserli (és brentanoi) értelemben vett intencionális viszonyt feltételez a látó szubjektum és a világ dolgai között, és A forma problémája ezért állítható dialektikus viszonyba a karteziánus perspektivizmussal.

Szerző: Asztyi  2018.05.01. 14:04 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://emvkonferencia.blog.hu/api/trackback/id/tr1913882824

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása