A műalkotás jelenléte, illetve a műalkotás mint esemény a maga közvetlenségében a befogadás folyamatára vezethető vissza; jelenlétének eme időbeliségében összpontosul mibenlétének elgondolhatósága és érthetősége.
A recepcióesztétika felől akkor mutatkozik meg a befogadás mindenkori időbeliségéből eredő gond, amikor Jauss a hermeneutikai folyamat három mozzanatának megfeleltetett szukcesszív olvasási egységekkel kívánja módszertanilag modellezni a befogadás műalkotásszövegre irányuló folyamatosságát, ugyanis sem az egyes olvasási folyamategységeknek, sem pedig ezen aktusok szövegegység-vonatkozásainak nincsen azonossága, így értékösszefüggés hiányában módszertani produktivitásuk sem lehet.
Gadamernél az irodalmi műalkotás mint klasszikus és az irodalmi műalkotás mint szövegszerű ténylegesség különbségében mutatkozik meg az olvasás mindenkori időbeliségének a hermeneutikai gondja, nála nyilván nem módszertani, hanem fenomenológiai természetű ellentmondásként, ami az irodalmi műalkotáshoz való hozzáférés közvetlenségében fejeződik ki: amíg az irodalmi műalkotás a klasszikus felől közvetlenül, addig a szövegszerű ténylegessége felől csakis közvetve hozzáférhető.
Hozzáférhető-e egyáltalán a befogadás időbeliségének közvetlensége az irodalomtudományos szemlélet számára?