A műalkotások „szerves egységének” [organic unity] közismert problémája az Új Kritika nyomán a 20. század derekán ismét népszerűvé vált az angolszász irodalomkritikai diskurzusban. Mit jelent az egység? Mi teszi a művet „szervessé”, van-e olyan „fokozat”, ahol már nem beszélhetünk „koherenciáról”, s e kérdéses pont meghatározható-e egyáltalán? A szervesség kritériuma, melyre többnyire Platón Phaidrosza (264c) és Arisztotelész Poétikája alapján utalnak vissza rendre a kritikusok, gyakorta túlontúl szigorúan vett „szabályesztétikát” implikál, hangsúlyozva, hogy bármely rész elvétele a mű (mint szerves egész) teljes összeomlásához vezetne. A másik póluson azonban olyan érvekkel találkozni, miszerint a műből akár el is hagyhatóak bizonyos részek, vagyis az ún. „töltelékszavak”, ameddig a relevánsabb szerkezeti „tartóelemek” (pl. kezdet és vég) a helyükön állnak, azaz a mű „adekvát” vagy esszenciális, valamint „inadekvát” részekre bontható. Az előadás ez utóbbi, már Luigi Pareyson Esteticá-ja által is érintett provokatív álláspontot vizsgálja meg egy 1960-as évekbeli vitán keresztül, melyet Catherine Lord, a Syracusa Egyetem professzora generált, s mely diskurzusban többek mellett P. Hutchings, G. N. G. Orsini, Kenneth M. Stapp, Harold Osborne vett részt főként a The Journal of Aesthetics and Art Criticism hasábjain. S minthogy az egység kérdését nem lehet művészeti ágak, vagy műfajok feletti fogalomként kezelni, az előadás egy, a viták által is érintett művet, az amerikai Robert Frost „Stopping By Woods on a Snowy Evening” (1923) című költeményét is elemezni kívánja.

Szerző: Asztyi  2018.05.01. 13:56 Szólj hozzá!

Címkék: előadás konferencia irodalom egyetem művészet esztétika bölcsészettudomány VIII. EMV

Denis Diderot az érzékenység fogalma körül kialakult interdiszciplináris vita meghatározó szerzője: művei jól mutatják az különböző diskurzusok érzékenységfogalmainak összefonódását. Diderot, aki egyszerre természetfilozófus és író, épít az érzékenység fiziológiai, orvosi diskurzusára (Haller, Bordeu), valamint a fogalom irodalmi alkalmazására (Richardson). Az érzékenység testi (reagálóképesség, az anyag külső stimulusra való reaktivitása) és morális (empátia, a másik szenvedésekor érzett fájdalom) konnotációi tehát nem különülnek el élesen.

Diderot-nak az érzékenységgel kapcsolatos esztétikai és művészetelméleti megjegyzései az adott reprezentáció kiváltotta testi reakciót – a nevetést vagy a sírást – állítják középpontba. Előadásomban arra keresem a választ, mit vár el Diderot a művészetkritikustól – hogyan egyeztethető össze a morális, illetve politikai érzékenység és a műalkotás formájának elemzése? Egyértelmű válasz helyett a diderot-i érzékenységfogalomhoz társuló kétértelműségeket kívánom bemutatni. A Richardson dicséretének elbeszélője még forró könnyeket követel a megfelelő befogadótól, a Színészparadoxonban és a D’Alembert álmában Diderot azonban már az önuralmat és a pontos megfigyelőképességet jelöli meg mint a művész és a kritikus alapvető tulajdonságait. A művészetre adott reakció Diderot-nál fiziológiai kérdés; Az apáca című művében bemutatja, mekkora hatással vannak a társadalmi intézmények testünkre és így érzékenységünkre. Különösen érdekesek a Diderot-művek azon szöveghelyei, amelyek humor tárgyává teszik az érzékenységet, rámutatva ezzel a nevetséges és a megindító közötti gyakran elmosódó határra.

Szerző: Asztyi  2018.05.01. 13:53 Szólj hozzá!

Címkék: előadás konferencia irodalom egyetem filozófia művészet esztétika bölcsészettudomány VIII. EMV

 

Péterfy Gergely A kitömött barbár című regénye több szempontból elemezhető a test hívószó kapcsán. Ebben a rövid előadásban a szöveg és a test azonosításának kultusztörténeti szerepére helyezném a hangsúlyt. Kazinczy emléke két motívum révén testesül meg a könyvben: egy, a műveiből és az ereklyéiből épített oltár; illetve fekete barátja, Angelo Soliman kitömött bőre révén, valamint ̶ végső soron ̶ a regény folytonos testre irányuló figyelme által. A szöveg és a test egybejátszását számos utalás támogatja. Péterfy ezzel nem csak demonstrálja a szereplői korában elfogadott klasszikus testkánon oppozícióját, de túl is lép azon, mintegy a szerző értelmezésének revíziójaként. A feszültséggel telt nyelv-test összefüggés felépítésével egy fiktív testtörténetet hoz létre, melynek főszereplője nem létezhet nyelvi produktumok nélkül, és amelyben a test minden körülmények között jelentést hordoz, a szövegek felett pedig úgy ítélnek, mint tettek felett. A nyelvújítás nyelvi épületbe vetett hite azonban éppen a test elbeszélésébe látszik belerendülni, mert az ízlés nevében vagy tabukat állít, és nem mondja, vagy a tabukat átlépve részt vesz maga is a hatalom játékaiban. A feledésbe hulló személyiség ehhez hasonlóan áll a kultusz és a kultúra emlékezéstechnikai gyakorlatainak ellentétei, a tartósítás tárgyiasító eredménye és az emlékezet értelmezésben alakuló formái között.

Szerző: Asztyi  2018.05.01. 13:49 Szólj hozzá!

Címkék: előadás konferencia irodalom egyetem filozófia művészet esztétika bölcsészettudomány VIII. EMV

A reneszánsz festészetben a rendtapasztalat és az elemek összehangoltsága érvényesül. Gadamerrel szólva: így stimmel, mert nem lehet másképp. Erwin Panofsky a perspektíván át mutatta meg a reneszánsz ember világképét, míg Micheal Baxandall társadalmi történettudomány felől fedte fel a kor vizuális látását és befogadását. Francesco del Cossa Angyali üdvözlet című képe nem hagyta nyugodni Daniel Arasse-t. Miért vonul egy csiga a kép előterében? Amint észrevesszük, eltereli a figyelmet Szűz Máriáról és Gábriel angyalról. Gadameri elidőzésében Arasse többször neki fut ennek a talánynak. Az ikonográfiától indulva, a perspektíván keresztül egy metaforikus (szabad kőműves) gondolatot ékel közbe, majd beleütközik a szeme a megoldásba: az egyházi hármas szabály kibővítésébe, a későbbi kint és bent határvonalba. Előadásomban Arasse interpretációs kísérleteinek ismertetésén és kiegészítésén túl megpróbálok egy negyedik, testi dimenzióból is olvasni Cossa festményét. Milyen nyomokat rejtenek a testek egymás, a kép és a befogadó viszonylatában? Hogyan adnak a testek helyet létezésüknek?

Szerző: Asztyi  2018.05.01. 13:46 Szólj hozzá!

Címkék: előadás konferencia egyetem filozófia művészet esztétika bölcsészettudomány VIII. EMV

A test leépülésének naturalista bemutatása és formanyelvi eszközzé emelése még soha nem volt annyira erős a magyar filmtörténetben, mint a Filmalap filmjeiben. Hazánkban a modernizmus kifulladása utáni késő hetvenes évek útkeresésének egyik iránya a kelet európai western volt. Szomjas György easternjeinek megkínzott útonállói és Jancsó Miklós paraboláinak mezítelenre vetkőztetett asszonyai már hatásosan használták mondandójuk nyomatékosításához a naturális – vagy éppen stilizált – test emocionális látványát. Azonban Szomjas betyártörténetei inkább voltak érdekes kitérők, mintsem olyan sikerült alkotások, melyek releváns hatást gyakoroltak volna valamely megkerülhetetlen irányzatra. Jancsó vadnyugati miliőt idéző munkái pedig túl originálisak voltak a másolásukhoz. Mégis a Magyar Nemzeti Filmalap 2011-es megalapítása után kis idővel a szervezetileg támogatott műfaji sokszínűségben látványosan megjelentek a western elemeket használó alkotások. Ezek a neowesternek, bár kosztümös látványosságaikat levetették és kortárs közegbe helyezték szüzséiket, markáns kelet-európai, balkáni atmoszférájuk okán kategorizálhatók az easternek hagyományát tovább vivő neoeasternekként. A 2014 után készült nagyjátékfilmek közül a leglátványosabban az alábbi filmek viselik a neoeasternek jegyeit: Hajdú Szabolcs: Délibáb 2014, Miklauzic Bence: Parkoló 2014, Gigor Attila: Kút 2016, Kostyál Márk: Kojot 2017. Ezen szerzői easternek hasonlatosan használják testképeiket és hasonlatos világképeket is mutatnak. Így előadásomban azt kívánom elemezni, hogy az említett filmek rendezői miként emelik primer látványelemmé szereplőik testét és ebből hogyan konstruálják meg társadalmi látleleteiket. Amennyiben a négy film nem csak a felszínén, de mélyrétegeiben is egyezéseket mutat, a vizsgálatba bevonom a Filmalap eltérő műfajú de erős testiséggel, testelképzeléssel dolgozó műveit (például: Salul fia, Testről és lélekről). Így kiderülhet, hogy a magyar mozivásznakon egyre többet megjelenő „nyári napokon véresre püfölt arcok” vajon a műfajisággal az exploition – hatásvadász, zsigeri – jegyeket akarva-akaratlanul a projektekre testáló gyártási konjuktúra szimptómái vagy midcult szerzők korhangulatának kivetülései.

Szerző: Asztyi  2018.05.01. 13:40 Szólj hozzá!

Címkék: előadás konferencia egyetem filozófia művészet esztétika bölcsészettudomány VIII. EMV

Elemzésemben a Jerome Bel Gala c. előadásában megjelenő testeket szeretném vizsgálni. Jerome Bel a legkülönfélébb emberekkel, és jelen esetben számunkra még lényegesebb, hogy a legkülönfélébb testekkel dolgozik, és teszi ezt szándékosan, egy produkcióba sűrítve. Azokat a befogadók számára természetessé vált testképpel kapcsolatos elváráshorizontokat forgatja fel, amelyekkel a színházba érkezünk. A reklámok, filmcsillagok, bálványok világában a láthatóság perifériájára szoruló testeket helyezi a középpontba, arra a színpadra, ahová alapesetben csak az ideális testek kiemelése céljából kontrasztként, ellenpontként kerülhetnének. Jerome Bel számos irányból közelíti meg a testi másság kérdését, amelyet nem egy normától való eltérésként képzel el, hanem relativitásként, egy olyan rendszerben, ahol vagy mindenki más, vagy mindenki azonos. A különböző kultúrákat, identitásokat, életkorokat, nemzetiségeket, esztétikai minőségeket, előadó művészeteket képviselő testek jelekként állnak a színpadon, erőteljes materialitásukban és mégis önmagukon túlmutatva. Előadásomban azt szeretném kibontani, hogy milyen kontextusban jelennek meg a különböző testek, mi a szerepük a színpadon, mennyiben szimbolikusak, milyen elváráshorizontokat feszegetnek, és miért nevezhetjük politikusnak Jerome Bel előadását.

Szerző: Asztyi  2018.05.01. 13:35 Szólj hozzá!

Címkék: előadás konferencia irodalom egyetem filozófia esztétika bölcsészettudomány VIII. EMV

Időpont:         2018. május 11. (péntek, Pázmány-nap)

Helyszín:        ELTE BTK Főépület, Kovács Máté terem (fszt. 34.)

Védnökség:    Dr. Bacsó Béla DSc doktori programvezető, egyetemi tanár

                             Dr. Somlyó Bálint tanszékvezető, habil. egyetemi docens

„A test a leleplezett, darabokra zúzott bizonyosság. Semmi sem ismerősebb, semmi sem idegenebb nála a mi világunkban.”

[Jean-Luc Nancy: Corpus. Ford. Seregi Tamás. Bp., Kijárat, 2013. 8. o.]

Az ELTE BTK Esztétika Tanszékének hallgatói konferenciája nyolcadik alkalommal jelentkezik, s ezúttal a test művészeti, esztétikai kérdéseit ajánlja a doktori, mester- és alapképzésben résztvevők figyelmébe.

Test. A legsemlegesebbnek tűnő fogalmaink egyike, mégsem telhet el nap anélkül, hogy egy elméletíró ne kritizálna, ne írna át, ne forgatna fel valami régit és meghaladandót a testre hivatkozva. Beszélhetünk-e „testi fordulatról” a 20. század második felétől? Vagy akár több testi fordulat is van? Elsődlegessé vált-e a gyakorlat, a részvétel, az aktivizmus, a performansz az intellektuális „szemlélődéssel” szemben? Teoretikus aktus-e a (körbe-)járás? Releváns-e még egyáltalán a test és az elme dualizmusa? Elfogadható-e egy, a késői Husserl, illetve Merleau-Ponty munkásságából kibontakozó eredendő testtapasztalatra alapozó megközelítés? Mennyiben jelent alternatívát, ha a testet Foucault nyomán hatalmi diskurzusok konstrukciójaként értjük?

Úgy tűnik, mintha ma már mindennek lenne teste, vegyük azt konkrét vagy éppen absztrakt értelemben. Ám kérdés, hogy megragadhatóak-e még a műalkotások pl. az organikusság és más testi metaforák révén. Vagy éppen a dezorganizáció (Artaud-féle szervek nélküli test, szörnyek, kiborgok) erősödne fel a poszt-, illetve transzhumánizmusnak köszönhetően? Ábrázolható-e még a nő/a férfi a genderelméletek fényében, nem gyanús-e a harmónia, a szépség? Létezik-e még a természetes és a mesterséges, mikor válik valami idegen testté? Miként szembesítik a művészetek a befogadókat saját testi meghatározottságukkal?

A horizont természetesen a jelentkezők kutatásainak megfelelően szélesíthető, az irányok kreatívan megválaszthatóak. A 150-200 szavas absztraktokban elemző, kritikai megközelítéseket várunk, a 15 perces előadások lehetnek elméleti, történeti jellegűek, s természetesen konkrét műelemzések is.

Az absztraktok beküldési határideje: 2018. április 22. (vasárnap)

Kapcsolat: emv.konferencia@gmail.com

Szerző: Asztyi  2018.03.10. 23:14 Szólj hozzá!

IDŐPONT: 2017. május 5. (péntek)

HELYSZÍN: ELTE BTK Főépület, földszint 11. (1088 Budapest Múzeum krt. 6-8.)

Védnökség: Dr. Somlyó Bálint tanszékvezető habil. egyetemi docens Dr. Bacsó Béla egyetemi tanár

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A művészet ideje

 

9.00                        Köszöntő

9.10 - 10.00    Dr. Seregi Tamás:  A művészet ideje

Időelméletek

10.00 - 10.20       Kintli Borbála: Elmosolyodik-e Mona Lisa?

10.20 - 10.40       Takács Dániel: Megjegyzések a fenséges posztmodern elméleteivel kapcsolatban

szünet

11.00 - 11.20        Kondor Péter János: A befogadás időbeliségének hozzáférhetősége mint módszertani és

                                   hermeneutikai gond

Installált idő

11.20 - 11.40       Bakk Ágnes Karolina: „Időrojtolódások”. A mixed-reality előadások időhasználata

11.40 - 12.00       Konkoly Ágnes: Ugrás a semmibe. Az idő egy posztkonceptuális megközelítése

SZÜNET

13.30 - 14.20  Dr. Pintér Tibor: Zene és idő – 43 perc 4 perc 33 másodpercről

Vizuális idő

14.20 - 14.40      Pósa Fanni: Vizualitás és terrorizmus – egy ikon (re)kontextualizálása a 9/11 példáján keresztül

14.40 - 15.00      Horváth Márk–Lovász Ádám: Felbomló fényképek, halott hagyatékok: A posztumusz

                                 megőrzés hantológiája

szünet

15.20 - 15.40      Szabó Annamária: Manet festészete – Az önmagukban születő képek

Irodalmi idő

15.40 - 16.00      Császár Andrea Mária: Műalkotás és idő kapcsolata Hannah Arendt életrajzírásában

16.00 - 16.20      Magyary Anna: „Filius ante patrem” – Mitikus és ritmikus időstruktúrák Nádas Péter

                                 ekphrasisában

16.20 - 16.40      Horváth Péter: Élményszenzualizmus és történetiség

Zárszó 

 

FILOZÓFIA ÉJSZAKÁJA /Film és filozófia/

19.00 – 0.00 / ELTE BTK Főépület, Kovács Máté terem (fszt. 34)

Nyitóelőadás:

ÉRIC ALLIEZ: Cosmococapolitics: Molecular revolution as ’a kind of quasi-cinema’

Facebook event: https://www.facebook.com/events/1763121857332955/

 

Szerző: Asztyi  2017.05.03. 12:27 Szólj hozzá!

Címkék: előadás konferencia egyetem filozófia művészet idő esztétika bölcsészettudomány VII. EMV

Edouard Manet az Akadémia konvencionalista szemléletét kontextualizálta újra – intervizualitást teremtett meg vásznain, melyek a spanyol, holland és japán hagyományokkal dolgoznak. Bár a befogadó ezt felismeri, a festmények mégsem engedik az elődök utódjaiként láttatni magukat. Előadásom első részében azt mutatom be, miért is jelentett fontos fordulatot Manet festészete a XIX. század második felében az őt ért korabeli kritikák ellenére, és hogyan változtatták meg képei a befogadói hozzáállást. Szembeötlő a különbség téma-, fény- és térkezelésének dehierarchizált viszonyrendszerében a korábbi konvenciókkal szemben. Manet a felfüggesztett, ekvivalencia nélküli térben ragadta meg a mozdulatban-létet, amit Platón és Baudelaire nyomán a változó látható és a változatlan láthatatlan kettősségének mondhatnánk – az esszenciális pillanat ábrázolásának. Mindezt úgy is képesek megőrizni képei, hogy az ábrázoltat önmagától távollétében jeleníti meg. Nem redukálhatjuk ezt viszont pusztán társadalmi kritikára, sokkal inkább az idegenségben a befogadó elé táruló többletről van szó. E kettősséget, a szép (lét) bizarrságát a második részben Önarckép palettával és A Folies-Bergère bárja című képein keresztül mutatom be.

Szerző: Asztyi  2017.05.03. 12:22 Szólj hozzá!

Címkék: előadás konferencia egyetem filozófia művészet idő esztétika bölcsészettudomány VII. EMV

A dolgok, információk megőrzése alapvetően a haláltól való félelemből eredeztethető, tehát a megsemmisülés, a felbomlás, a hiány materialitása kísértetként lengi körül a hagyatékokat, archívumokat. Jacques Derrida nézetében az előhívás, felidézés motívumaitól elválaszthatatlan a szorongás, a halál rettenetétől való félelem. Mint írja Derrida a reprezentáció "soha nem szorongás nélkül való." (Derrida 1995: 119) A visszaidézés a halottakat újra életrehívja, viszont ez a retroaktív emlékezet reflektálatlan módon visszakozik önnönmaga negativitásának elfogadásától.

Előadásunkban a hagyatékok önmegsemmisítő működésének egy konkrét, esztétikai példáját mutatnánk be, nevezetesen Joel-Peter Witkin szubverzív jellegű csendéletein keresztül. Witkin képein az anyag gazdagságát, a dolgok barokkos tobzódását az oda nem illő halott, amputált, rothadásban lévő testrészek jelenléte töri meg. Képei így egyértelműen utalnak az archiválás, a megőrzés kudarcos jellege mellett, a műalkotások materiális felbomlására is. Witkin művészete olyan szellemeket, démonokat, kísérteteket ábrázol, amelyek megkérdőjelezik az élet és halál közötti differenciát. (Scwenger 2006: 163) Ezek a fényképek bennünket is kiüresítenek, a halál előtt nyitják meg egzisztenciánkat. Witkin képein sajátos dialektikát fedezhetünk fel az archiválást, a megőrzést alapvetően is jellemző rendezettség és a természetes helyeikről elvándorolt testrészek furcsa jelenléte, rendetlensége között. Mint Sade márki írja "a természet rendetlensége magában hordoz valami pikantériát, ami alighanem sokkal erősebben hat az idegrendszerre, mint a legszabályosabb szépségek." (Marquis de Sade 1986: 32) Witkin fényképein sajátosan keveredik össze a szépség, a megőrzés szabályossága, és a természet ezen eredendő rendetlensége. Előadásunkban a fényképek, archívumok felbomlásán keresztül mutatjuk be ennek a rendezetlenségnek a kikerülhetetlenségét, letagadhatatlanságát, és az idő poszthumanisztikus uralmát.

Válogatott bibliográfia:

-Barthes, Roland (1983) Mitológiák (Budapest: Európa)

-Berger, James (1999) After the End. Representations of Post-Apocalypse

            (London és Minneapolis: University of Minnesota Press)

-Blanchot, Maurice(1995) The Writing of the Disaster (Lincoln és London:

            University of Nebraska Press)

-Derrida, Jacques (1995) Marx kísértetei. Az adósállam, a gyász munkája és az új

            Internacionálé (Pécs: Jelenkor Kiadó)

-De Sade, Marquis (1986) Szodoma százhúsz napja (Budapest: Athenaeum 2000

            Kiadó)

-Gordon, Avery F. (2008) Ghostly Matters. Haunting and the Sociological

            Imagination (London és Minneapolis: University of Minnesota)

-Nayar, Pramod K. (2014) Posthumanism (Cambridge és Malden: Polity)

-Roden, David (2014) Posthuman Life. Philosophy at the Edge of the Human

            (London és New York: Routledge)

-Schwenger, Peter (2008) The Tears of Things. Melancholy and Physical Objects

            (London és Minneapolis: University of Minnesota Press)

Szerző: Asztyi  2017.05.02. 11:30 Szólj hozzá!

Címkék: előadás konferencia egyetem filozófia művészet idő esztétika bölcsészettudomány VII. EMV

süti beállítások módosítása