Edouard Manet az Akadémia konvencionalista szemléletét kontextualizálta újra – intervizualitást teremtett meg vásznain, melyek a spanyol, holland és japán hagyományokkal dolgoznak. Bár a befogadó ezt felismeri, a festmények mégsem engedik az elődök utódjaiként láttatni magukat. Előadásom első részében azt mutatom be, miért is jelentett fontos fordulatot Manet festészete a XIX. század második felében az őt ért korabeli kritikák ellenére, és hogyan változtatták meg képei a befogadói hozzáállást. Szembeötlő a különbség téma-, fény- és térkezelésének dehierarchizált viszonyrendszerében a korábbi konvenciókkal szemben. Manet a felfüggesztett, ekvivalencia nélküli térben ragadta meg a mozdulatban-létet, amit Platón és Baudelaire nyomán a változó látható és a változatlan láthatatlan kettősségének mondhatnánk – az esszenciális pillanat ábrázolásának. Mindezt úgy is képesek megőrizni képei, hogy az ábrázoltat önmagától távollétében jeleníti meg. Nem redukálhatjuk ezt viszont pusztán társadalmi kritikára, sokkal inkább az idegenségben a befogadó elé táruló többletről van szó. E kettősséget, a szép (lét) bizarrságát a második részben Önarckép palettával és A Folies-Bergère bárja című képein keresztül mutatom be.

Szerző: Asztyi  2017.05.03. 12:22 Szólj hozzá!

Címkék: előadás konferencia egyetem filozófia művészet idő esztétika bölcsészettudomány VII. EMV

A bejegyzés trackback címe:

https://emvkonferencia.blog.hu/api/trackback/id/tr6212476413

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.