Bényei Tamás feltételezése szerint „az éntörténeti allegóriaként értett metamorfózis azt az állapotot jeleníti meg, amikor a szubjektum belső önképe, énérzése és külső testi formája között radikális ellentét feszül”.[1] A.S. Byatt, kortárs brit írónő Batyus néni [Baglady][2] című 1998-as novellájában a középkorú Daphne Gulver-Robinson a poklok poklát éli meg egy távol-keleti bevásárlóközpontban: minden vásárlással elveszít valamit a holmijai közül, s ahogy kifut az időből, egyre csak csúnyul. A Daphné-mítosszal foglalkozó Rowena Fowler nőközpontú kritikai elemzése szerint a nimfa örökzöld babérfává válásának kortárs adaptációi a nők számára „saját öregedő testükhöz fűződő nehéz és fájdalmas viszonyuk miatt [...] különleges érzelmi töltetet hordoznak”[3]. A metamorfózis appropriációja Byatt Batyus nénijében a swifti szatíra szűrőjén keresztül megy végbe. Mint azt a főszereplő neve is sugallja, a novella lehetőséget kínál egy újabb robinzonád vagy akár - az angolszász kritikában elterjedt kifejezéssel – „Gulliveriana” olvasatára is, előadásom azonban Swift rothadásnak indult prostituáltjáról szóló A gyönyörű ifjú nimfa, mikor lefekvéshez készülődik (1731) című versének intertextuális és többrétegű vonatkozásait kívánja bemutatni. Vizsgálatom fókuszában az áll, hogy vajon a XVIII. századi nő- és végső soron embergyűlölet milyen újszerű értelmezéstöbblettel segíti leleplezni a mai társadalom szerinti megkonstruáltságot mint a nőiség örökös velejáróját, illetve, hogyan problematizálódnak az öregedő női test patriarchális vetületei a klasszikus mítosz és a társadalmi szatíra fúziójának ábrázolásában.
[1] Bényei Tamás: Más
[2] A.S. Byatt:
[3] Rowena Fowler: ‘This tart