Előadásomban Nádas Péter Saját halál című regényét és Hollán Sándor festészetét állítom párhuzamba egymással, elsősorban a fa motívumának vizsgálatán keresztül. A Saját halál szövegét Nádas egyazon vadkörtefáról egy éven keresztül készített képei teszik fragmentálttá, a vizualitás megtöri, megváltoztatja a szöveget (elsősorban annak időbeliségét). Megkísérlem bemutatni, hogy míg a fa évszakok szerinti változását az idő múlásaként, magát a fát pedig az élet szimbólumaként vagyunk hajlamosak értelmezni, a fa ebben a kontextusban az időtlenséggel, a halálközeli élménnyel hozható kapcsolatba.

Hollán Sándor festészetének főszereplői a fák. Azonban a fa nem egyetemes szimbólumként, „életfa”[1]-ként van jelen a képeken, hanem minden alkalommal egy bizonyos fa az, amin keresztül Hollán a saját maga és a külvilág viszonyrendszerét ábrázolja. Hollán szerint a fák túl összetettek ahhoz, hogy kétszer ugyanazt az alakot lássuk bennük. Nem a fák „realista” ábrázolásmódjára, hanem a bennük fellelhető bonyolult konstrukciók, mozgásaik megragadására törekszik. A vizuális, illetve tematikus párhuzam mellett Nádas Péter és Hollán Sándor munkamódszere, megközelítésmódja is összecseng. Hollán nem festőállvánnyal, hanem a fa elé letérdelve dolgozik, így tekintete soha nem képes egyszerre befogni a fát és saját művét. Nádas Péter halálélményének elmesélése közben folyamatosan azzal küszködik, hogy a halált nem lehet utólagosan, lineáris rendben megragadni, tehát képtelenség elbeszélni, ábrázolni – nem lehet egyszerre átélni a halált és fogalmian gondolkodni. Vizualitás és elbeszélés folyamatos feszültségben áll mindkettőjüknél: gondoljunk Hollán „írásjelei”-re, kalligrafikus rajzaira, illetve Nádas fotóira; mindketten próbálnak kitörni a lineáris elbeszélésmódból.

„Hollán a fa kihívásának rendelte alá az életét, ahogy az ember biztos pontot választ magának, amelyhez a létnek minden olyan eltérését, változását, átalakulását viszonyíthatja, amely az időhöz fűződő kapcsolatáról árulkodik”, írja Pierre Wat[2]. Ez a változás, ez a ritmus nemcsak a természet ritmusa, hanem a szívritmus, a szinuszcsomó összehúzódása-kiengedése, a koszorúerek szorítása, az időleges megkönnyebbülések, az utcán vánszorgás, az újraélesztés ritmusa a Saját halál-ban.

 

 

[1]Az „életfa” fogalma Nádas Péter Hollán Sándor festészetéről szóló esszéjében található (Arbor Mundi: Mitopoetikai alakzatok Alexandre Hollan festészetében In: Hollán Sándor: A fa útja, Szépművészeti Múzeum, Budapest)

[2]Pierre Wat: Megmérkőzni a fával – Öt megjegyzés Hollán Sándor munkáka kapcsán In: Hollán Sándor: A fa útja, Szépművészeti Múzeum, Budapest

Szerző: Asztyi  2015.04.27. 14:44 Szólj hozzá!

Címkék: V. EMV Konferencia (Esztétika és természet)

A bejegyzés trackback címe:

http://emvkonferencia.blog.hu/api/trackback/id/tr427403032

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.