„[A] művészet egyre inkább függvénye saját elméletének… a tárgyak a nullához közelítenek, ahogy elméletük a végtelenhez közelít, vagyis voltaképpen nincs is más, mint elmélet…” Arthur C. Danto elméletét, s a művészet múlt-jellegét szinte szó szerint, vagy még inkább szóról szóra teszi „jelenvalóvá” az amerikai írónő, Shelley Jackson. A 2095 szóból álló Skin című novelláját kizárólag tetoválás formájában jelenteti meg 2095 önkéntes testén, életre keltve ezzel a szavakat, s egyúttal halandóvá téve a művet. Művészet és történetiség problémáját e különös projekten keresztül vizsgálnám, amely konkrétan ölt testet már azáltal is, ahogyan a mű saját legendájává válik, saját történetévé lesz, ahol maguknak a „szavaknak”, „szó-embereknek” is történetük van. A fókuszban a paradoxon áll, miszerint annak ellenére, hogy a (mű)tárgy „megszűnik”, s ekként látványosan kivonul a művészeti kritikából, önnön láthatatlanságával mégis provokálja a művészetelméleti reflexiókat. A mű valójában alárendeli magát az esztétikai diskurzusnak, s voltaképpen idomul hozzá, minthogy olyan kérdéseket vet fel, mint a pozitivizmusból megörökölt „szakrális” szerzői jelenlét, vagy éppen a mű halandósága révén felmerülő „szerző halála” posztmodern problematika, továbbá a szöveg-szövet-test, és a hypertext teóriája. A gondolatmenet már e „hiány-novella” vizsgálatával amellett érvel, hogy a mű voltaképpen függő pozícióban áll önnön elméletével – sőt mi több, kizárólag az esztétika lehet e halandó mű „halhatatlanságának” záloga.

Szerző: emv III  2013.04.30. 01:05 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://emvkonferencia.blog.hu/api/trackback/id/tr935253710

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.