Az előadás címében szereplő sajátos csatározás a XVII. század végén kezdődött, és talán – meglehetősen módosuló résztvevőkkel és tétekkel – a mai napig tart. E háborúskodás egyik szatirikus krónikása – akitől magát a címet is kölcsönzöm – Jonathan Swift volt, aki 1704-ben megjelent írásában a régiek és a modernek, a „méhek” és a „pókok” között feszülő franciaországi akadémiai vitára, valamint annak brit utórezgéseire reflektált.
Előadásom tárgyát azonban nem a Querelle képezi, hanem az a fogalmi- és szemléleti átstrukturálódás, amelynek a vita egy nyitányának tekinthető, s amely legtágabban a „kultúra társadalmának” (Márkus) kialakulásával írható le. A vita ugyanis „a történeti gondolkodás keletkezésének terepeként” (Jauss), valamint különböző fogalmak – mint az imitáció és az invenció – feszültségtereként a modernitás kultúrájára jellemző „történetiség-premissza” és „innováció-posztulátum” (Gumbrecht) kibomlásának kezdete, amely kikezdi az irodalmi, később művészeti kánon statikus-normatív státuszát, hogy azt végül a „klasszikus”-fogalom újraértelmezése – s ezen újraértelmezés állandó fenntartásának feladatként való tételezése – kövesse.
Az előadás e fogalmat kívánja pozícionálni a kultúra társadalmában: ekként természetesen nem tarthat igényt a problematika teljességének lefedésére. Pusztán arra tett gondolatkísérletként léphet föl, hogy a modernitás kultúrájának márkusi, értékorientált leírása, pontosabban a kulturális praxisok számára szolgáló kritériumok révén (objektiváció, innováció, dematerializáció, autonómia) jelezze a felvilágosodás talaján létrejövő kultúra tendenciáit, hogy azokat értelmezési keretként használhassa föl a „klasszikus” jelentékenységének egy lehetséges körvonalazásához – mindeközben végig fönntartva, hogy a „klasszikus” művekről való gondolkodás többet nyújthat puszta ideológiatörténetnél.