Misima Jukio 1956-os regényében valódi bűnesetet dolgozott fel. Egy elmeháborodott fiatal szerzetes 1950 nyarán felgyújtotta a kiotói Aranypavilont – az eredetileg 1397-ben épített, így több mint 550 éves zen templom a tűzben teljesen leégett. Misima arra kereste a választ regényében, hogy milyen gondolatmenet vezethetett el az ikonikus kiotói szent hely elpusztításához. A gesztus ugyanis egyértelmű: a szépségnek pusztulnia kell. De lehetséges egyáltalán elpusztítani a szépséget? Hisz az Aranypavilon ma is áll, 1955-ben újjáépítették, a mai napig Kiotó egyik leglátogatottabb látványossága. Az épület elpusztult, mégis jelen van. Mit jelent ez az esztétika szempontjából? Az Aranypavilont története és hagyománya tartja életben? Vagy a tagadott szépség körbenforgó paradoxona?

Előadásomban Misima Jukio Az Aranytemplom című regényének elemzésén keresztül keresem a választ a fenti kérdésekre, kiemelve a regényben felvázolt esztétikai gondolkodásmódot és annak következményeit. Közben kitérek néhány, a problémához szorosan hozzátartozó japán esztétikai kategóriára is: a hagyományra, melyben a templom felgyújtása volt Misima főhősének lehető legracionálisabb cselekedete.